Router
A router és a benne helyet foglaló tűzfal az internet
felé történő kommunikáció egyik fontos eleme (a biztonság
szempontjából). A kis hálózatnál (néhány PC esetén)
nem célszerű több tízezer forintot kiadni egy router-re,
viszont ha már néhány tucat gépről beszélünk, akkor
véleményem szerint megtérül a befektetés a cserébe
kapott stabilitás és biztonság miatt.
Igen profi routert gyárt például a Mikrotik.
A készülék tapasztalatom szerint nagyon stabil, és
megbízható. Szolgáltatásai révén a hálózatra kötött
gépek adatáramlása jól kézben tarthatók.
Egyik alkalommal egy kb: 80 gép alkotta hálózatból
valamelyik gép folyamatosan spam-eket (kéretlen leveleket)
küldött ki az internetre. A Mikrotik router segítségével
nagyon egyszerűen lehetett blokkolni, hogy a hálózatból
csak a saját szolgáltató irányába lehessen levelet
kiküldeni, majd ezek után monitorozni lehet, hogy
melyik gép próbálkozik a kéretlen levelek küldésével.
Az említett 80 gép jelentős része kapcsolatba állt
az internettel. Ebben az esetben vigyázni kell arra,
hogy ne fordulhasson elő egy olyan helyzet, amikor
néhány felhasználó szándékosan vagy akaratán kívül
lefoglalja a teljes sávszélességet hosszabb időre.
A Mikrotik erre is kínál praktikus megoldásokat. A
gépeket csoportba szedve, de akár egyenként is megadható,
hogy a felhasználó mekkora maximális sávszélességet
vehessen igénybe, milyen portokat használhasson. Így
amikor ''elfogy'' a sávszélesség, akkor nem azon kell
gondolkodni, hogy mennyibe kerül a bővítés, hanem
egyszerűen ellenőrizhető, hogy melyik gép használja
fel a kapacitások jelentős részét. Ellenőrizni kell,
hogy az adott gépnek tényleg szüksége van-e az igénybe
vett sávszélességre, mert ha nem, a router segítségével
egyszerűen korlátozható.
Előfordulhat, hogy a felhasználó tudtán kívül valamelyik
szoftver, vagy vírus kommunikál az internet felé,
de az is lehet, hogy a felhasználó úgy gondolja, hogy
munkaidőben adatokat (filmeket stb.) tölt le. Ezek
mind pontosan felderíthetők a Mikrotik eszközzel.
Még a jobb képességű routerek között is jócskán akad
olyan melyek nem képesek monitorozni az internet felé
történő adatforgalmazást. A szolgáltatók által biztosított
sávszélesség folyamatosan nő, és ezért egyre könnyebben
lehet vírusok, férgek által adatokat kijuttatni egy
belső hálózatból, ugyan is a felhasználó sok esetben
nem fog jelentős sebesség csökkenést tapasztalni az
internet felé miközben egyes programok olyasmire használják
a hálózatot, melyre mi nem szeretnénk.
Tűzfalak
Tűzfalak közül általában két fajtával találkozhatunk.
Az egyik az mely a router-be beépített, és a mögötte
levő teljes hálózatot védi, a másik a számítógépre
telepített szoftveres tűzfal.
Router-be épített tűzfal
Ezt helytelenül szokás hívni hardveres tűzfalnak is,
mivel egy hardverbe van építve. Ennek ellenére ez
is szoftveres tűzfal, mivel a router-be épített ''mikro
számítógépen'' futó tűzfal szoftverről van szó. Mivel
azonban ez egy célprogram, (és nem egy univerzális
szoftver mint pl. egy operációs rendszer) ezért sokkal
stabilabb és megbízhatóbb mint a számítógépen futtatott
tűzfal szoftver.
A router-be épített tűzfal előnyei:
• Stabil, megbízható működés.
• A felhasználónak nem kell bajlódnia vele.
• Vírussal vagy egyéb szoftveres úton nem lehet
kijátszani az eszközt.
A router-be épített
tűzfal hátrányai:
•Szaktudást igényel (a felhasználó nem biztos
hogy be tudja állítani, illetve az alapbeállítások
többnyire kevésnek bizonyulnak a hatékony védelem
érdekében) a tűzfal beállításait a hálózatra kell
szabni.
• A rosszul beállított (vagy kikapcsolva felejtett)
tűzfalon észrevétlenül ki lehet szivárogtatni adatokat.
A router-be épített
tűzfal beállítása:
A tűzfalon a kimenő információkat többnyire nem szokták
blokkolni, pedig ugyanolyan fontos mint az, hogy a
hálózatba ne lehessen betörni. Vírusok és egyéb úton
bejuttatott programok gond nélkül tudnak adatokat
kiküldeni a tűzfalon, ha azok az gyári beállításokkal
működnek. Ezért célszerű minden kimenő kommunikációt
is blokkolni, és csak az alapvető portokat kell nyitva
hagyni.
| Alapvetően
szükséges portok: |
Egyéb
fontos portok |
| • FTP - 21 |
SSH (Remote login secure) - 22 |
| • SMPT - 25 |
Kerberos (computer authentication protocol)
- 88 |
| • DNS - 53 |
NTP (Network time) - 123 |
| • HTTP - 80 |
NetBIOS (DOS/Windows naming) 137-139 |
| • POP3 - 110 |
SNMP (Network management) 161-162 |
| • IMAP - 143 |
CMIP (Network management) 163-164 |
| • HTTPS - 443 |
Syslog (Event logging) - 514 |
| |
NNTPS (Usenet newsgroups secure) - 563 |
| |
IMAP4 over SSL, Internet Message Access Protocol
- 993/tcp |
| |
POP3 over SSL, Post Office Protocol - 995/tcp |
| |
FTPS (File transfer secure) 989 -990 |
| |
Virtual private network (VPN) - 1723 |
Ezek után célszerű megnézni, hogy a hálózatban milyen
további szükséges szoftverek kommunikálnak az internet
felé. A különféle banki szoftverek, flotta nyomkövető
rendszerek stb. más-más portot használnak a kommunikációhoz
melyeket engedélyezni kell ha szeretnénk használni.
Erre a feladatra is nagy jól használható a Mikrotik
router, ugyan is a gépek által elérni kívánt portokat
egyszerűen fel lehet vele deríteni.
Miért érdekes ez? Azért mert például egy flotta nyomkövető
szoftver kommunikációs portja nem biztos hogy egyértelmű.
Ráadásul egyes szoftvereknél (pl. VPN rendszerek)
célszerű az alapbeállítástól eltérő portot használni,
így aztán a router beállítója igen csak sok időt tölthet
el a pontos beállítással, ha nem tudja monitorozni
a hálózatról kimenő forgalmat.
Számítógépre telepített
tűzfal
Lényegében ez a hálózati kommunikációt ellenőrző szoftver,
mely az adott gép felett gyakorol felügyeletet. A
windows-nak van saját tűzfala, de még a megszállott
windows pártiak is többnyire azt javasolják, hogy
használjunk egyéb tűzfalakat, mert a tapasztalok szerint
egy ingyenes változat is komolyabb védelmet biztosít
mint a windows-é.
Számítógépre telepített tűzfal előnyei:
• Egyedileg jól beállítható az adott gépre.
• A felhasználót minden hálózati kommunikációról
informálja.
• Léteznek jól használható ingyenes változatok.
(Néhány
itt megtalálható.)
Számítógépre telepített tűzfal hátrányai:
• Sebezhetőbb mint a router-be épített tűzfal.
• Szakértelmet igényel.
A tűzfal amikor nem tudja eldönteni, hogy ''mire készül''
egy szoftver, akkor megkérdezi a felhasználót, akinek
el kell tudni dönteni, hogy melyik program akar kommunikálni
az internet felé és azt engedélyezi-e vagy sem. Például,
ha a a Firefox böngésző lefrissíti automatikusan magát
majd elindul, akkor a tűzfal megkérdi, hogy a felhasználó
engedélyezi-e a kommunikációt. Ha ebben az esetben
a felhasználó megvonja az engedélyt, akkor nem a továbbiakban
nem fog tudni böngészni az interneten. Ehhez hasonló
módon a felhasználó akár a saját levelezőjét is letilthatja.
Tehát a lokális gépen használt tűzfal igen hasznos,
de tisztában kell lennie a felhasználónak a működésével!